napszemuvegbe:
airween:
napszemuvegbe:
A felügyeléssel ellentéteben javítani kifejezetten jó. Jobban mondva három féle ZH van, amit élvezet javítani.
- Amikor a júzer mindent tud, az tiszta sor, dobok rá pár pipát, és mehet a maxpont.
- Amikor a júzer semmit nem ír, húzom át az oldalt, mehet a nulla pont
- Amikor a júzer csak…
Ez a nagyon könnyen elég rosszul hangzik… :)
volt halálfejes pecsétünk, azt toltuk rendesen minden feladatra. Pedig én úgy emlékeztem, hogy anno a prog2 egy elég pite tárgy volt. Ehhez képest nem elhanyagolható számú zh-n (saccra a felén) volt kinullázva az 5 (!) feladatból 1-2 legalább.
Halálfejes pecsét, ja… igazi g…k vagytok :)
Ahogy nézem a BME prog2 kb az ELTE prognyelv2-nek felel meg, ott ZH nem volt, labor volt a félév végén, és a megoldandó feladat írta ki hogy hányast kapott a user. Értelemszerűen lépésenként haladtunk, először a kettest mindenképp ki kellett iratni, h meglegyen a hármas, endszóon’. Egy baki volt az évfolyamban, pont az a csávó kapott egyest, aki a tanárt választotta konzulensnek :D
napszemuvegbe:
A felügyeléssel ellentéteben javítani kifejezetten jó. Jobban mondva három féle ZH van, amit élvezet javítani.
- Amikor a júzer mindent tud, az tiszta sor, dobok rá pár pipát, és mehet a maxpont.
- Amikor a júzer semmit nem ír, húzom át az oldalt, mehet a nulla pont
- Amikor a júzer csak…
Ez a nagyon könnyen elég rosszul hangzik… :)
paplanalatt:
Rettegek a villámlástól és folyamatosan pánikolok ilyenkor, ezért jó volna lefektetni pár alapszabályt. Például jobban belém csap a villám a szobában ülve ha nyitva van az ablak? Kigyullad-e a madáretető vagy a cserepes virág a teraszon ha belevág a villám? Egyáltalán, hogyan kell viselkedni erős villámlás alatt?!
Például jobban belém csap a villám a szobában ülve ha nyitva van az ablak?
Nem, a szobában ülve gyakorlatilag egyáltalán nem fog _belédcsapni_ a villám.
Kigyullad-e a madáretető vagy a cserepes virág a teraszon ha belevág a villám?
Kigyulladhat _ha_belecsap_, de nem fog belecsapni. A villám mindig a föld felé akar valamilyen módon eljutni, a virág vagy a teraszon levő madáretető nem a legjobb neki, feltételezve hogy a teraszon van rendes villámhárító.
Egyáltalán, hogyan kell viselkedni erős villámlás alatt?!
Semmi különös, nincs olyan hogy “viselkedési formák erős villámlás alatt”, márha’ arra gondolsz hogy egy lakásban vagy. Ha kint a mezőn, ott van pár szabály, de szerintem nem erre vagy kíváncsi :)
A langyosban tapicskolás szocialista műfaj. Szabadtéri uszodában úszom. Télen mínuszban is.
“
| — |
Na ki a FÉRFFI? (via paplanalatt)
Lássuk be, ez szebb mondat: “Szerintem éppen az önfényezés kultúrája hiányzik ma a kormányból.”
|
90-ben, 9 évesen, Fidesz feliratot írtam, 94-ben Fidesz matricát ragasztottam a matekfüzetemre.
pappito:
algebraicvarietyshow:
medeaeva:
Most 32 éves vagyok. A 9 éves önmagamat értem, de arról fogalmam sincs, hogy jelenleg mi folyik a saját hazámban.
“Ugye, ugye összeszorul a szíved?”
en csak 6 voltam 90-ben (viszont volt fidesz-kituzom!)
én majdnem beléptem a fideszbe akkoriban (nem a Roxette kampányzene miatt!) hogy meghúzhassak egy Andi nevű lányt, aki nagyon odavolt ezektől. Aztán végül is kiderült, hogy nem feltétel, úgyhogy sosem lettem párttag
Pedig ez egy tök elfogadható érv. Nézd meg a dajcstomit.